2009. augusztus 16., vasárnap

Szobor I. György angol királynak

Fehér – A magyar köztársasági elnök igent mondott arra a felkérésre, hogy fõvédnöke legyen a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium udvarára tervezett, I. György angol királynak emléket állító mellszobor avatóünepségének. Az iskola vezetõsége így kíván tisztelegni az egykori brit uralkodó elõtt, amiért az általa indított gyûjtésbõl származó “angol pénzbõl” – illetve annak kamataiból – sikerült újjáépíteni a kollégiumot a 300 évvel ezelõtti labancdúlás után.

A megtiszteltetés röviddel azután érte a kollégiumot – s általa nem csupán a helyi, hanem a romániai magyarságot –, hogy idén márciusban megkapta a Magyar Örökség-díjat.



A köztársasági elnöki hivatalból érkezett válasz szerint Mádl Ferenc “szívén viseli a szórványmagyarság ügyét, és megtiszteltetésnek érzi a felkérést, melynek örömmel tesz eleget” – ismertette a levelet Simon János, az enyedi iskola igazgatója.

A megkeresést Simon János és Pásztori-Kupán István református tiszteletes, a kollégium lelkipásztora, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanársegédje intézte Mádl Ferenchez, sõt a lelkipásztor megkereséssel fordult Károly walesi herceghez – aki megígérte, hogy lehetõleg személyesen vesz részt a felavatási ünnepségen –, valamint Pomogáts Bélához, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi elnökéhez. Utóbbinak címzett levelében kifejti: a szobor felállításának idõszerûségét az adja, hogy 2004-ben történelmi dátumot ünnepel az iskola, ugyanis 300 éve, 1704 virágvasárnapján a labanc hadak által elpusztított kollégium (Jókai Mór ezt örökítette meg A nagyenyedi két fûzfa címû elbeszélésében) újjáépítésére I. György angol uralkodó tekintélyes összeget adományozott. Tulajdonképpen az iskola mai épületei is ezen támogatásból – illetve annak kamataiból – valósulhattak meg. Pápai Páriz Imre – Pápai Páriz Ferenc akkori rektorprofesszor fiának – közbenjárására gyûlt össze az “angol pénz”, Simon János szavaival élve egy “vasárnap délelõtti perselypénz”, amiért az utókornak méltó emléket illik állítania, hiszen az angol király idegenként is felismerte, hogy az európai szintû iskolát nem szabad sorsára hagyni.

A szobor életnagyságúnál nagyobb agyag változatát már elkészítette a felkért képzõmûvész, már csak öntésre vár a mû. A magyarországi születésû, érzelmileg Erdélyhez kötõdõ Mikó Diána. Enyeden alkotta meg jórészt saját erejébõl a szobrot, a református egyházközség mûtermet és szállást, a Bethlen Gábor Kollégium étkezést biztosít számára – de a helyi közösség önerejébõl mindössze ennyire telik. A bronzöntõ és a kõfaragó munkájának, valamint a szobor felállításának költségeit nem tudják elõteremteni, ezért fordultak a lehetõ legmagasabb fórumokhoz, bízva abban, hogy felismerik az ügy egyetemes, magyar és nemzetközi jelentõségét. Mert ahogy Pásztori-Kupán István fogalmazott: szeretnék a pusztulás 300. évfordulóját az újjászületés évfordulójává változtatni.

Mikó Diána a büszt mintázható állagának megõrzésén dolgozik. A szobor öntésre vár



Komment:Pataky Lehel Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése